Végszó

Már nem tegnap volt, hogy kis Gusztit megpakoltuk és végleg hazaköltöztünk Hágából, de a blog "hivatalos" lezárásával még adós vagyok.

Sok kalandban volt részünk ebben az egy évben, a sok öröm mellett volt nehézség is bőven, de együtt mindent átvészeltünk. 

Most az ovi és munka távlatából igen távoli múltnak tűnik ez a (néha túlságosan is) nyugalmas év, amit négyesben tölthettünk. Nagy hála van bennem, sokat tanultam személyesen én és együtt is, mint kis család.

De igyekszem a jelen pillanatban élni és most azt élvezni ami van: visszatértem a munkához (igazán soha nem is hagytam abba...), a gyerekek pedig ovisok lettek. (Amikor épp nem betegek. :-)) 

Ahogy a holland nyugalomnak, ennek is megvan a maga szépsége és értéke, csak észre kell venni és tudni örülni neki. 

Köszönöm Nektek a sok kedves sort a bloggal kapcsolatban. Remélem a gyerekeim is örömmel olvassák majd, ha egyszer erre tévednek, mert alapvetően Nekik kezdtem el írni!

Tot ziens!

Jelen pillanat

Régen írtam, nem azért, mert nem történik velünk semmi, hanem mert úgy érzem, talán a kelleténél több minden is történt az utóbbi időben.

Szeptemberben csatlakoztam egy keresztény meditációs csoporthoz. Sok mindenre rájöttem (amit eddig is tudtam) ebben a sűrű, kaotikus, sokszor nehéz utóbbi időszakban: értékelni kell azt, ami MOST van! Nagy közhely, de igaz: ragadjuk meg a jelen pillanatot! 

A pénteken Párizsban történtek kapcsán is ez jutott eszembe, amikor azon gondolkoztam, hogy én személy szerint mit tudok tenni ebben a helyzetben?

Semmi értelmét nem látom annak, hogy azt elemezgessem, ami már elmúlt, vagy azon ábrándozzak, ami még meg sem történt és talán nem is fog soha. Itt van ez a nap: ma szerethetem a két örökmozgó csemetémet és a férjem, ma ölelhetem Őket magamhoz, súghatom a fülükbe, hogy mennyire szeretem őket, akkor is, ha 5 percenként elesik/leesik/elvette/nemadjavissza/kiömlött/véletlenvolt/Őkezdte...stb.

Észre vettem, hogy minden élethelyzetben visszasírom a régit vagy már előrébb járnék két lépéssel és ezzel talán nem vagyok egyedül. Csak néhány példa: 

Amikor kismamaként óriás pocakkal alig tettem-vettem magam: milyen jó lenne, ha már véget érne ez az időszak. 

Amikor három óránként kelni kellet éjjel: milyen jó volt, amíg odabent volt és milyen jó lesz egy év múlva

Amikor elindul, mindenhova felmászik, mindenhonnan leesik: milyen jó volt, amíg egy helyben feküdt, milyen jó lesz egy év múlva

Amikor jön, megy ügyesen, dumál, hisztizik, veszekszik, felesel: milyen jó volt, amíg kicsi volt, milyen jó lesz, ha ezt kinövi.

Amikor egy gyerek van milyen fáradt voltam mindig, amikor kettő lett azonnal visszasírtam és nem értettem, mitől fáradtam el anno annyira.

Miért nem tudom értékelni azt ami most van? Miért nem élvezem ki minden percét, mint egy megismételhetetlen csodás pillanatot? Még akkor is, ha ebben a csodás pillanatban wct takarítok, mert a frissen szobatiszta tud ám olyat, hogy a wc deszka és a wc csésze között vízesés szerűen kipisil. (Állva nem éri még fel.. :-)) 

Szóval így telnek most napjaim. Igyekszem nem sokat agyalni, mert azt érzem, hogy ez nem visz előrébb sem engem, sem a családomat, sem a társadalmat. Hanem inkább megragadni a pillanatokat és lelkesen dínósat játszani, délutáni alvás helyett Apával filmet nézni és keresni a lehetőséget, hogy a körülöttem élőknek egy picivel szebb napja legyen, mint amilyen a tegnapi volt.

Cserkészek Hágában

Múlt hét végén a hágai Vidovszky panzió ismét megnyitotta kapuit, az őszi szezonban először, de nem utoljára! Marci cserkész barátai látogattak meg minket.

Csütörtökön és pénteken Marcinak dolgoznia kellett, így kénytelenek voltak beérni a gyerekekkel és velem. Elláttuk Őket térképpel és jótanácsokkal, így Hágát és Delftet idegenvezető nélkül fedezték fel. A piacra és a Madurodamba azért mi is elkísértük Őket, mert ezek kihagyhatatlan, megunhatatlan helyi programok. :-)

Szombaton már Marcival kiegészülve Amszterdamba vonatoztunk, ahol Zsófi barátnőm is csatlakozott hozzánk. Azt hiszem a nap legnagyobb élménye Marcikának az emeletes vonat volt!

Úgy terveztük, hogy hajókázunk egyet, így nem kell a gyerekeket vonszolni a zsúfolt utcákon, mégis látjuk a híresebb dolgokat a városban. Meg is vettük az egy órás útra a jegyet, úgy gonodltuk, 60 percet kibírnak a gyerekek. Sajnos csak a sorban állással elment kb 30. Mindezt egy zsúfolt stégen, türelmetlen tömegben, türelmetlen, fáradt gyerekekkel. Azt hiszem nem kell részleteznem, hogy többnek éreztük, mint fél óra.

De végre feljutottunk egy hajóra! Éppen elhelyezkedtünk és élveztük a kellemes ringatózást az amszterdami csatornán, amikor a kormányos sűrűn elnézésünket kérte és közölte, hogy elromlott a motor, vissza kell mennünk és átszállni egy másik hajóra. Így lett az egy órás hajókázásból egész délutános program.

Találtunk egy igazi olasz kis pizzázót, ahol az egész személyzet (tehát a pizza is) olasz volt. Szuper volt, bár a gyerekek ekkorra már ezen a szinten voltak:

Vacsora után elindultam a gyerekekkel a vonathoz, hogy Apa és barátai nyugiban tölthessék az estét az amszterdami forgatagban. Eddigre a két gyerek (és én is) már eléggé a végét jártuk. Ekkor érkezett Zsófi barátnőm a megmentésünkre, aki egészen hazáig kísért minket! Ez úton is ezer hála és köszönet Neki! Nélküle biztosan nem telt volna ilyen vidáman a hazafele út. Azóta is minden óriásplakáton a vicces bácsit keressük Hágában, akivel 15 percre lekötötte a két hulla fáradt gyerek figyelmét a hazafelé tartó villamosra várva.

A többiek eközben, (csak úgy, mint előző este Hágában) belevetették magukat az amszterdami éjszakai életbe. Igyekeztek az utolsó vonat indulásáig megnézni amit csak lehet, annyi sört inni és annyi fényképet készíteni amennyit csak lehet.

Vasárnap délelőtt még belefért egy közös tengerparti séta, egy tipikus holland ebéd, majd irány a reptér, hogy Budapesten a munkahelyükön majd kipihenjék a fáradalmakat! :-)

Hanga lovagol

Hanga egyik nagy álmát sikerült teljesítenünk: elkezdett lovagolni tanulni. Hetente egyszer járunk egy csoportos órára, ahol az egyik szülőnek kell vezetni a lovat. Marcival felváltva kísérjük őt, addig a másikunk a lovarda emeleti kávézójából a hatalmas üvegablakokon át drukkol Marcikával.

Első alkalommal Apa felment a kávézóba Marcikával és kért Neki egy almalevet. A kedves pultos hölgy megkérdezte, hogy Ő is kér-e valamit, amire Apa a rutinszerű választ mondta: egy sört! A nő szeme kikerekedett, de ekkor már nem volt visszaút, úgy talán még kínosabb lett volna. Ja, az óra vasárnap reggel 9-kor van, ezt nem írtam! :-)

Legutóbb én voltam Hangával. A szokásos 7-8 gyerek helyett 13-an voltak. Bright Star nevű lovat kaptuk. Minden alkalommal mást kapunk, így izgatottan vártuk, hogy kezdődjön az óra. Én már két perc után láttam, hogy nehéz 40 perc vár rám, mert ha nem akarom hogy a lelkes kis lovasom a földön kössön ki, akkor bizony be kell, hogy bizonyítsam Bright Starnak, hogy én vagyok az úr a háznál. Nem is olyan könnyű az, egy nálam sokkal nagyobb és erősebb lóval szemben. Mit ne mondjak kemény volt, de én nyertem. A végén az oktató nő nagyon megdícsért és nem győzött elnézést kérni, hogy ezt a lovat kaptuk. Mindenre megesküdött, hogy ez többet nem fog előfordulni. Amit nagyon remélek is, mert két napig alig mozgott a nyakam, fájt az egész jobb oldalam. 

De az eset tanulsága: egy anya a gyerekéért midnent kibír! Hiába erősebb és nagyobb a ló, ha a gyerekemről van szó, nincs mese! 

Szerencsére Hanga az egészből semmit nem vett észre, ugyanúgy élvezte, mint mindig. Egy baja van csak, hogy nem lehet minden nap menni. 

Holland játszótéri etikett

Ahogy olyan sok mindenben, a játszótéri szokásokban is nagyon más itt a hozzáállás.

A kisebb, közvezlenül a házak között lévő játszóterekre egyedül mennek a 4 év felettiek. Szegény gyerekeimnek tiszta ciki vagyok, hogy ott ülök velük. A nagyobb, parkokban lévő játszókra azért több szülő betéved, főleg a totyogós kistesók miatt. Ezen anyukák is a padon ülnek és sokszor a gyerekeknek háttal beszélgetnek. Az, hogy a gyerek mit csinál, hova mászik fel, honnan esik le, kitől vesz el játékot vagy éppen tőle ki vesz el valamit senkit nem érdekel. Lerendezik egymás között, meg kell tanulnia, mert 4 évesen már egyedül kell játszóznia. A képen látható gyerekek mind egyedül érkeztek.

Homokozó játékot rajtunk kívül nem hoz senki. Eleinte nem értettem, mert sok játszótéren nem csak homokozó van, hanem az egész alapja homok. Hamar rájöttem, hogy miért: a fent említett okokból kifolyólag ami egyszer a homokozóba kerül, az a köz tulajdona. Valaki biztos ráugrik, elviszi, valahol máshol leteszi, vagy anyukának fel sem tűnik, hogy hazaviszi. Így lassan mi is leszoktunk a hatalmas zacskóról, fejenként egy lapát, Marcikának a kötelező markoló és kész.

Március elejétől szeptember végéig minden gyerek mezítláb van a játszótereken, ha esik, ha fúj. Zokni azért van akin van, de az ritka. Tekintve, hogy itt júniusban sem volt sokszor több, mint 15 fok és mint tudjátok én fázós vagyok (tehát a gyerekeim túl vannak öltöztetve) ezt a tényt én a mai napig nem bírom feldolgozni. A gyerekeim meg nem értik, hogy mit égetem őket, hogy nekik cipőben kell lenni a 10 fokos homokban.

Ebből adódóan az én magyar "helikopteranyukákajátszótéren" terepen edződött gyerekeim erőteljes hátrányból indultak, és akkor a nyelvi korlátokat még nem is számolom. Marcika egy ideig visítva menekült hozzám, ha egy holland gyerek egy méteres körzeten belül jött. De Ők is edződnek, ma már küldzenek a játékaikért ha kell és megvédik egymást, főleg Hanga Marcit. Irtó édes, amikor magyarul osztja a holland gyerekeket! Ilyenkor nagyon örülök, hogy senki nem érti miket hord össze.. :-)

Ettől függetlenül szeretünk játszóra járni, van is a közelünkben több szuper is. Ahogy olyan sok mindenben ebben is edződnünk kellett. Azt hiszem meg kellene találni az arany közép utat a magyar "agyonféltemagyereket" és a holland "majdmegoldjaaztcsinalamitakar" hozzáállás között. 

Nemo Science Center

Hétvégén Amszterdamban jártunk. Egyrészt, hogy találkozzunk Zsófi barátnőmmel, aki ott él. Másrészt, hogy megnézzük a Nemo Science Centert. Ez az otthoni Csodák Palotájához hasonló dolog. Nagy élmény volt a gyerekeknek és nekünk is. Négy órát töltöttünk ott, de még így sem néztük meg, próbáltunk ki mindent!

Az öt emeletes épület minden emelete más korosztályt céloz meg. Az első szinten töltöttünk a legtöbb időt, de a többi helyet is úgy csinálták meg, hogy rendkívül interaktív volta miatt a kisebbek is élvezték, habár a lényeget valószínűleg nem értették meg. Mint például a sejt különböző részeinek szemléltetésénél vagy a tiniknek szóló részeken! :-)

Legnagyobb sikere az óriási buborékoknak, a rengeteg tükörnek, az építhető játékoknak volt. Sajnos felsorolni sem tudom mennyi mindent láttunk, próbáltunk ki ezen a szuper napon! 

Itt épp a villámokkal ismerkednek:

Amint látjátok a buborékokat nem csak mi élveztük! :-)

Játék a hangokkal:

Adenovírus építés Apával...

Víz és nap energia újrajasznosítása: ha elég vizet sikerül Hangának összegyűjtenie középen táncol a világító barbie baba! :-) Mögötte a fiúk napenergiát gyűjtenek valami más játék mozgatásához.

Mágnesezés Zsófi nénivel ;-)

Építészet alapjai egy építésszel

Egy kis földrajz:

Az óriás kerék, ahol Marcika legjobb szórakozása az volt, hogy a lepotyogott darabokat a helyére tette, mert rend a lelke mindennek! :-)

A megunhatatlan tükrök

Zsófi nénivel elmerültek:

Mi a különbség a fiú és a lány gyerek között?

Igaz hollandul van, de nagyon vicces.

Ki a kicsi, ki a nagy?

Miután nagy nehezen kicsaltuk a gyerekeket innen sétáltunk egy kicsit a napsütötte Amszterdamban, majd hajókáztunk egy kicsit. Este senkit nem kellett altatni!